JEGYZŐI KÖSZÖNTŐ

Kedves Látogató!

 

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önt abból az alkalomból, hogy kíváncsi az Önkormányzat hivatalában, illetve a Körjegyzőségben végzett munkánkra.

Elmondható, hogy a hivatalban dolgozók szakmai felkészültsége kiváló, a mindennap változó jogszabályi rengetegben eligazodni nem könnyű feladat. Változó világunkban egyre nehezebb a megélhetés a Családokban, egyre nehezebb ez szűkebb hazánkban Pázmándon is.

Ezen nehezedő feladatok között próbálnak megfelelni mindenki elvárásának kollégáim és én magam is, hogy a hozzánk fordulók problémáinak megoldásában segítségükre lehessünk.

Sokszor természetesen a törvény nem ad arra lehetőséget, hogy mindenkin egyformán segíthessünk, így tehát ez nem a hivatali dolgozók hibája, bár sok esetben ez rájuk nehezedik legjobban, hiszen szívük szerint segítenének, azonban „kötve van a kezük”.

Én, mint a hivatal vezetője úgy ítélem meg, hogy megfelelő szakember gárdával a továbbiakban is legalább olyan szinten, ahogy ezt tettük eddig is, meg fogunk tudni felelni a mindennapi munkák elvégzése során az Önök, illetve a Képviselőtestület elvárásainak is.

Igyekszünk a Honlap segítségével a szükséges nyomtatványokat az Önök rendelkezésére bocsátani, egyszerűsíteni a hivatali ügymenetet!

Az alábbi, úgy érzem ide méltó idézettel szeretném köszöntőmet befejezni:

 

„Fontold meg jól, mit kezdesz; válaszd meg az eszközöket okosságod szerint;

munkálj fáradhatatlanul; s ha mindent,

amit erőd s körülményed enged megtettél: nem vádolhatod magadat,

bár a kimenetel óhajtásodnak meg nem felel is.”

                                                                     /Kölcsey Ferenc/ 

 

                                                           Kmetz Norbert

körjegyző

©2012 pazmand.hu
Vertika Alkalmazásszolgáltató Kft.